Szépalma története

Szépalma, vagy régi nevén a "Nagy Förtés" a középkorban leginkább királyi birtok, "prédium" vagyis major volt. 1392-ben Zsigmond király Garai Miklós bánnak adományozta a területet. A Garaiak 1439-41-ben a szomszédos Porván a magyar alapítású pálos rend részére kőtemplomot építtettek.

Mátyás király 1483-ban Szapolyai Istvánnak, Szapolyai János későbbi magyar király apjának adományozta a területet, amelyet 1622-ben Eszterházy Miklós nádor vett birtokba. 1636-ban Eszterházy Dániel, 1704-ben Eszterházy Antal tulajdonában volt Szépalma. A török időben lerombolt épületeket 1720-ban Eszterházy Ferenc építtette újra. 1758 után V. Eszterházy Imre, Mária Terézia lovassági tábornoka lótenyésztéssel és nemesítéssel kezdett el foglalkozni a birtokon. 1809-ben fia, VI. Imre, miután értesült róla, hogy Napóleon katonái a Bakony felé tartanak, huszáraival megütközött a portyázó francia alakulatokkal, és a Gerence patak melletti síkon "levágta" a franciákat. Ennek a hadműveletnek az emlékét őrzi a környéken több település ill. terület neve is. (Huszárokelő-puszta ill. Francia-vágás)

VI. Eszterházy Imre fia, Eszterházy Pál őrnagyként szolgált a 48-as szabadságharcban. A korabeli feljegyzések szerint hatvankét ütközetben vett részt. Szépalmáról 8 fiatal legényt szólított fegyverbe, akik közül öten soha nem tértek vissza a harcokból. Egyikük megmentette a gróf úr életét.

1862. november 19-én Eszterházy Móric, Apponyi György, Majláth György és Deák Ferenc Szépalmán titkos megbeszélést tartottak a Magyar Királyság és Ausztria közötti megbékélés lehetőségeiről. A hasonló jellegű kezdeményezések eredményeként jött létre 5 év múlva az 1867-es Osztrák-Magyar kiegyezés, amely megnyitotta az utat Magyarország kapitalista fejlődése előtt.

Az első világháború utáni években Szépalma a bohém és hírhedten könnyelmű II. Eszterházy Pál birtokában volt, akinek testvérhúga, gróf Pejacsevich Mikó Endrével kötött házasságát követően a szépalmai birtok a Pejacsevich családra szállt. Pejacsevich Endre gróf nevéhez fűződik az arborétum és a szállodától néhány száz méterre található grófi sírkert kialakítása is. Itt nyugszik fia, a 30 éves korában elhunyt repülőtiszt Pál és maga gróf Pejacsevich Endre is.

1962-ben Szépalma a Bábolnai Állami Gazdaság ménese lett, és tovább folytatódott a lótenyésztés és nemesítés. Az épületek állapota folyamatosan romlott és a nyolcvanas évek elejétől kezdődően a gazdálkodás is hanyatlani kezdett. A lovak mellett sikertelen próbálkozások történtek birka, kecske és csirke tartására is. A szebb napokat látott Szépalmai Ménesbirtok végül 1994-ben egészen leromlott állapotban svájci tulajdonba került. Megkezdődött az egykori istállók, gazdasági és lakóépületek felújítása és átépítése, fedett lovarda épült és két év múlva megnyitotta kapuit -akkor 35 szobával a Szépalma Hotel.

A birtok és a család történetéről a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum munkatársától Kákonyi Annától a következő tájékoztatást kaptuk:
A nagy múltú birtok története a 11. századra megy vissza, Magyarország történelmi arisztokrata családjai közül sokan birtokolták, a leghosszabb ideig az Esterházy család büszkélkedhetett vele. Utolsó tulajdonosa a gróf Pejacsevich-Mikó család volt. Gróf Pejacsevich-Mikó Endre felesége II. Esterházy Pál testvére, Esterházy Mária Amália volt, így Szépalma az ő rokoni kapcsolatai révén szállt az egyébként észak-magyarországi és somogyi birtokokkal rendelkező családra. A család 1935-től tartózkodott állandóan és véglegesen Szépalmán, de már korábban tervezték egy reprezentatív kastély felépítését (a képeken is látható épületek valójában inkább egy kúria részeinek
nevezhetőek), amely azonban soha nem valósult meg. A fotók első csoportja az 1930-as években készült. Az idősebb Pejacsevich-Mikó Endre sírja látható
a grófi sírkertben (1944-ben halt meg), illetve oda temették idősebbik fiát, a fiatalon, 1939-ben, 30 évesen meghalt Pált is (sz. 1909.). Az ifjabb Endre gróf (sz. 1910.) bátyjához hasonlóan repülőstiszt volt, a háború után, 1945-ben emigrált az Egyesült Államokba. A képek második csoportja az államosítás idején, 1952-ben készült, ezek között található az egyetlen lakásbelső kép is, amely – bár már eléggé rossz állapotokat mutatva – valamennyire láttatni enged egy belső teret is.

A galériában látható fekete-fehér képeket a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum bocsájtotta rendelkezésünkre.