Az alapítvány munkájának hála több, mint 100 ló talált otthonra Szépalmán. Az állatok különböző mentésekből érkeznek vagy idős korukra kerülnek ide és örök otthonra lelnek nálunk életük természetes végéig.
A hozzánk került lelkileg sérült lovak újjáépítették az emberekbe és más lovakba vetett bizalmukat. Ez egyedülálló élménnyé teszi a napi rutint: a munkát és a szépalmai életet. Csapatunk feladata, hogy ezeket az állatokat gondozzák, büszkén mutassák meg őket és osszák meg történeteiket a látogatókkal. Ezt csak szenvedéllyel és elkötelezettséggel lehet nap mint nap csinálni, amelyből nem hiányozhat a profizmus sem.
Lóállományunknak a világhírű Bécsi Spanyol Lovasiskola hat gyönyörű, nyugdíjazott méne is a részét képezi, akik az oxigéndús bakonyi tájon tölthetik utolsó éveiket teljes békében és megbecsülésben. A legjobb tartási gyakorlatok és fortélyok bárki számára megtekinthetők és testközelből megtapasztalhatók nálunk a birtokon.
Lipicai
A lipicai története 1580-ban kezdődött, amikor I. Ferdinánd német-római császár magyar és cseh király fia, II. Károly főherceg az 1572-ben alakult bécsi spanyol lovasiskola számára egy tenyésztő telepet alapított – a császársághoz tartozó Trieszt közelében, a Karszt-fennsíkon fekvő Lipiken (olaszul Lipizza) a mai szlovéniai Lipicán. A tenyésztő telep genetikai alapját az ott található és a középkorban nagyra becsült, de kissé nehéz testű és Spanyolországból importált lovak és a szintén helyi, kemény természetű hegyi lovak adták.
A császári udvar számára kívántak itt kiváló, szilárd szervezetű, a pompát, a gazdagságot minden jellegében mutató lovat kitenyészteni. A fajta ősei között vannak kemény természetű hegyi lovak és spanyol–nápolyi mének is. A kezdeteknél használt mének közül nyolc ma is létező genetikai vonalat alapított, s a tenyésztés ezekre épül.
A lipicai ménest a napóleoni háborúk idején kétszer is Magyarországra menekítették, így alakult ki a mezőhegyesi lipicai jellegű állomány. Ezeket a lovakat 1876-ban Alsószombatfalvára költöztették, majd onnan 1912-ben Bábolnára. Innen kerültek az 1950-es években újra hegyi környezetbe, Szilvásváradra.
A Szépalma Allatvedelmi Alapítvány, osztrák Gut Aiderbichl és a bécsi Spanyol Lovasiskola közötti együttműködésnek köszönhetően a kiképzéssel és munkával teli élet után, megérdemelt nyugdíjas éveit töltheti nálunk a lipicai mének egy része. Erre kiválóan alkalmas a „Mén istállónk” ahol biztonságosan el tudjuk választani a méneket egymástól, mégis van szociális életük, mely hozzátesz a kiegyensúlyozott lelkiállapot fenntartásához.
Arabok
Az arab ló a szépség, a nemesség és az elegancia megtestesítője, így napjaink egyik legnépszerűbb lófajtája. A fajta Közép-Ázsiából terjedt el, az igazi hazájának az Arab-félszigetet és a mai Egyiptom területét tekintik. A sivatagi nomád törzsek gondos tenyésztésének köszönhetően kitűnő lóállomány jött létre a Nedzsid-fennsíkon, amelynek meghatározó szerepe volt például az angol telivér, a lipicai, a gidrán, a percheron, a haflingi és ügető lófajták kitenyésztésében, kialakításában.
Bábolnán 1816-ban kezdődött a tenyésztés, amely során az arab telivér egy továbbtenyésztett változata alakult ki, Shagya-arab néven. Ezek a lovak hordozzák az arab telivér atlétikus alkatát, kitartását és nemes megjelenését, azonban nyugodtabb vérmérséklet és nagyobb marmagasság jellemzi őket. Hátasló és fogatló szerepét is sikeresen betölti.
Az arab kancáknak egy csoportját Szépalma legelőin is megtalálhatjuk.
Hucul ló
A hucul kisló a Kárpátok pónijának is tekintett lófajta, amely nemzeti kincsünk. A fajta a nevét az azonos nevű hucul, ruszin népcsoport után kapta, akik az ukrán Kárpátokban és a Máramaros-vidéken élnek. A fajta a tarpán háziasításának és a hegyvidéki viszonyokhoz való alkalmazkodásának köszönhető. A huculok első hiteles említése 1792-ből származik, ekkor Radautzon volt a kárpáti lovak ménese. A II. világháború megviselte az állományt, a XX. század második felében a fajta újjáélesztésében az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága közreműködött. A hucul ló kistermetű, igénytelen, szívós. Színe legtöbbször pej, nyári fekete vagy fakó, de előfordul az eredeti ősi színváltozat, az egérfakó is, gyakran hátszíjjal rendelkezik.
Néhány huculunk Szépalmán gyerekló volt, most pedig élvezik a végtelen legelőket. Az erdei séta, játékos pónivezetés és lóápolás alkalmával látogatóink is megismerkedhetnek velük.
Kisbéri
1853-ban I. Ferenc József császár egy nemes vérű katonai ménes kialakítását rendelte el. A kiválasztott helyszínre vegyes származású (arab, cserkesz, spanyol, piberi, stb.) kanca állomány érkezett, ahol több generáción át angol telivér ménekkel történt a fedeztetés. Ennek hatására kialakult egy angol telivérhez közel álló, de nagyobb munkakészségű, nyugodtabb és tömegesebb megjelenésű lóállomány.
A II.Világháborút követően a ménesek feldarabolódtak. Hadizsákmányként még az Amerikai Egyesült Államokba is kerültek egyedek, ahol az 1953-ban megalakult Hungarian Horse Associationnak köszönhetően azoknak fennmaradt a fajtatiszta tenyésztésük.
Szépalman is otthont ad néhány kisberi fajtájú lónak, akikről örömmel és büszkén gondoskodunk.
Leutstettener (Sárvári)
1826-ban a mostani „Sárváron”, a királyi bajor magánménesben indult meg a tenyésztés a brit félvér és Furioso-North Star alapokon, a főmének nagyrészt mezőhegyesiek voltak. A bázist három kanca alkotta 1926-tól 1930-ig. A következetes szelekció alapján a genetikai egyensúly és a hatékonyság stabil volt. 1875 óta a Leutstettener ló önálló lófajta. 1945-ben a magánménes lovait Leutstettenbe szállították, innen kapta a nevét is. Manapság főként München déli részén, a Leutstetten ménesben találkozhatunk velük.
Az 1948-as londoni olimpiai játékokon a svájci csapat aranyérmes díjlova, egy a találgatások szerint ilyen magyar származású, sárvári tenyésztésű tizenkét éves Furioso-North Star fajtajelleget is hordozó Hummer nevű ló volt Hans Moser kapitány vezetésével, amely számunkra azért is különleges, mert Szépalmán két lovunk is ebből a fajtából való.